Mindig olyan nagy izgalommal kezdek neki az évösszegzésnek, mert jó érzés visszatekinteni és összefoglalni, mi minden történt ebben az évben.

Akkor kezdjük is az Évösszegző 2022 visszatekintését.

 

2022

2022 elején új szintet léptünk, megérett a 9. gyémántunk is, Farkas Misi és Kata személyében, akik azóta is minden hónapban minősült gyémántok. DXN Magyarország 13. születésnapján át is vettük az elismerésünket. Igazán nagy öröm volt ezt közösen megélni.

2018 óta vezetem egy táblázatban a DXN forgalmunk és jutalékunk statisztikáját.
Így nyomon tudom követni, hogy miből, honnan származik a jövedelem, mely csapattársunknál van növekedés vagy épp visszaesés.

Ez alapján elmondhatom, hogy sikerült további növekedést elérni, 2022-ben volt az eddigi legnagyobb forgalmunk, és a legnagyobb jutalékunk. Nagyon jó érzés, hogy  12,5 év után is még mindig egy stabil, működő vállalkozásunk van, ami ma is jól teljesít. Köszönhetően a kiváló termékeknek, a cég stabilitásának és a közös munkának.
Az igaz, hogy a növekedés mértéke nem kimagasló, és ebben az üzletben benne van az exponenciális fejlődés lehetősége is. Hálás vagyok a 2022-es eredményekért, de tudom, és érzem, hogy ennél sokkal több lehetséges. Ez ad erőt és energiát az új célokhoz, és a napi munkához.

Legsikeresebb magyar csapattársaink Bojtos Zoli és Bojtos-Sváb Csilla.
Az új TikTok stratégiájuknak és az EnzymeMixnek köszönhetően nagyon sok új belépőjük és kimagasló forgalmuk lett.
Külön öröm, hogy 11 hónap alatt elérték az utazási pontokat, így együtt mehetünk a DXN 30. születésnapjára, Malajziába, 2023. októberében.
Az októberi Működő Módszerek rendezvényen megosztották velünk történetüket. Ezt megnézheted ebben a videóban.

Évösszegző 2022 a számok tükrében:

Év végi statisztika:

  • DXN Csapatunk létszáma: 27655 (növekedés: 2448 fő)
  • Ennyi országból vannak csapattársaink: 150
  • Új direkt belépőink száma 2022-ben: 101 (17) fő
  • Star Agent csapattársak száma: 1190 fő (+60)
  • Star Ruby csapattársak száma: 69 fő (+6 )
  • Star Diamond és afeletti szintű csapattársak száma: 50 fő (+3)
  • Üzleti szintünk: DXN Executive Gold Diamond – ebben az évben léptünk egy üzleti szintet.

TOP 10 ország létszám szerint:

  1. Spanyolország – 6914 fő
  2. Magyarország – 2945 fő
  3. UAE – 2739 fő
  4. Szaud-Arábia – 1556 fő
  5. Bulgária – 1412 fő 
  6. Olaszország – 1199 fő
  7. Törökország – 772 fő
  8. USA – 727 fő
  9. India – 680 fő
  10. Nigeria – 649 fő

A nemzetközi üzletépítésben óriási lehetőségek vannak. Érdekes megfigyelni, hogy a TOP 10 országunknak mindössze a fele van Európából. Igaz a forgalom legnagyobb része ebből a térségből származik, és még mindig Spanyolország az első.
Azonban lehetőség lenne új kontinenseken, más területeken is segíteni csapattársakat, ehhez pedig olyan vezetőket szükséges találni, akikkel jól össze tudunk dolgozni, és ők is hatékonyan tudják segíteni a csapattársaikat.

 

2022-ben már több személyes találkozásunk volt:

DXN utazások:

  • 8. Európai Vezetői tábor Törökországban – 2022. október
  • DXN Lengyelország 1. hivatalos születésnapján meghívott előadó voltam.
    Varsó, 2022. november 19-20.

 

DXN nemzetközi webinár:

  • DXN Bulgária: 2022. november. 24 Angolul, bolgár fordítással – How to build up a profitable DXN business online and simply?

DXN találkozások:

1. 2022. április 9. Budapest – DXN Magyarország 13. születésnapi rendezvény

2022. május 21. Budapest – Üzletépítési egyszerű és professzionális módon

2. 2022. június 18-19. Balatonvilágos DXN PRO Vezetői Hétvége

3. 2022. október 8. Apropó Működő Módszerek Szeminárium

4. 2022. december 19. DXN gyémánt évzáró vacsora

DXN Gyémánt Évzáró Vacsora

Bár ez a beszámoló alapvetően a karrierről, a DXN üzletről szól, de a mindennapjaimban első helyen a család és az otthon áll. Minden nap sokat teszek azért, hogy a gyerekekkel minden rendben menjen, sok időmet elveszi az anyataxizás, és a háztartás. Igyekszem ezeket nem teherként, hanem hálásan megélni, hogy milyen jó, hogy a munkám mellett ezt is megtehetem.
Azért nekem is nagy szükségem van a feltöltöltődésre, és nem csak arra, hogy néha az üzletem is állhasson az első helyen, hanem néha én magam is. Ez még mindig nagyon ritkán fordul elő. Ez leginkább a napi kutyasétákban és az esti olvasásban teljesedik ki.

A 2 DXN utazás: Törökország és Varsó óriási élményeket adott. Én annyira szeretek otthon lenni, de ha időnként sikerül nyitni a világra, az még édesebbé teszi az otthon töltött időt is.

Most pedig nézzük át, hogy mi mindenben fejlődtem, és mi mindent hoztam létre üzleti és szakmai szempontból:

2022. január elején elindult a Szintlépés Gyorsító Program, amin bármely aktív csapattársunk részt vehetett. Lépésről-lépésre haladva hasznos videókból, leírásokból tudták megtanulni a tervezést, a célkitűzést, és végrehajtani az általuk kiválaszott napi tevékenységeket.
Tehát a tanulás és iránymutatás mellett nagy szerepe volt, az aktív cselekvésnek. A tapasztalatokat 2 hetente ZOOM-on is megosztottuk egymással.
Az első pár hónapban nagy lendülettel kezdtük el, de néhány hónap alatt ez megállt. Jó lenne 2023-ban ezt feleleveníteni, és néhány új ötlettel színesítve, újra alkalmazni.

A Sunya online képzések folytatódtak.
Sikerült elvégeznem a piros öv után a narancs és a sárga öves képzést is.

  • Orange Belt (narancs öv) – 2022. január végén
    Szervező és tréner: Czérna Szabolcs és Pradeep Kumar
  • Yellow Belt (sárga öv) – 2022. május.
    Szervező és tréner: Mr. Jijith és Dr. Savera

Mivel megvan a 3 szint oklevele, ezért lehetőségem van arra, hogy másokat is megtanítsak.
Szeretném kidolgozni jól az elméleti képzést, és azt egyszerűen átadni, hogy aztán élőben együtt már csak a gyakorlati képzést kelljen megtanítani és közösen csinálni.
Magyarul és angolul is szeretném ezt megtanítani.

A mentális egészségünk az egyik legfontosabb ezekben az időkben is. Így a tudás átadása mellett a legfontosabb az, hogy minden nap rendszeresen gyakoroljam a Sunyát.

Ganoterápia képzés elvégzése
Az oktató: Paulinné Bukovics Mariann kertészmérnök, természetgyógyász, ganoterapeuta. Rendkívül széleskörű ismeretekkel rendelkezik, és jelenleg is tanulmányokat folytat ezen területen, hogy ismereteit tovább bővítse.

A képzés december elején 5 napon át napi 1,5-2 órában zajlott és a végén egy záróteszttel végződött, amit hibátlanul sikerült kitöltenem.

A kézpés alatt tanultunk az egészséges életmódról, mindennapi mérgeinkről, a gyógygombákról, gyógynövényekről, enzimekről, és a szuperélelmiszerekről, valamint a ganoterápia megfelelő alkalmazásáról.

Nagyon tetszett ez a képzés, amin 8 csapattársunk is részt vett.

Közösségi média és online megjelenéseim 2022-ben:

    • Erre a dxnsiker.hu WordPress weboldalamra 15 új blogbejegyzést írtam.
    • A dxnganodermacoffee.us angol WordPress oldalamat is átdizájnoltam a Divi sablon szerint. Még sok oldalt kell újraszerkeszteni, és új tartalmakat feltenni, de elindult a folyamat.
    • Elkezdtem tiktokozni is, kb. 130 videót tettem közzé: https://www.tiktok.com/@juditversum Mondhatnám, hogy a magam szórakoztatására, mert kevés embert ért el. Angolul kommunikálni nem a legkönnyebb stratégia, mivel elsősorban magyar célközönségnek jeleníti meg. Lehet ezt sokkal jobbban, és ügyesebben csinálni. Csapaton belül is számos jó példát láttam erre. Még nem tudom, hogy 2023-ban mekkora szerepet fog kapni az üzleti stratégiámban. Jelenleg 360 követőm és 4000 likeom van.
    • Néhány hónapja ismét rendszeresen posztolok az üzleti angol Facebook oldalamon. Néhány videó elképesztő eléréseket produkált: https://www.facebook.com/mydxnganodermacoffee 11731 követőm van az oldalon.
    • A magyar üzleti Facebook oldalamra is kerülnek fel tartalmak, igen kevés eléréssel, de rákeresve a Googleban kulcsszavakra többször feladta az oldalam: https://www.facebook.com/dxnganodermakaveklub Itt jelenleg 1399 követőm van.
    • Végre Magyarországról is lehet Reels videókat feltenni az Instagramra. Igaz, az Instagram Music nagyon sokszor nem működik. Egyelőre még csak nagyon keveset használtam. Talán az angol nyelvű oldalamra fogok még több energiát szánni 2023-ban: https://www.instagram.com/juditversum/ Jelenleg 216 bejegyzésem és 781 követőm van itt.
    • A Youtube csatornámra is rendszeresen kerültek fel központi, céges, és általam készített, szerkesztek videók is. Nem túl jó elérésekkel. Az eddigi legjobb Youtube Shorts videóm 11 ezer megtekintést kapott: https://www.youtube.com/@DXNSuccess/shorts
    • Jelenleg is olvasok egy angol nyelvű ekönyvet egy adott közösségi média felület sikeres használatáról. Erre szeretnék fókuszálni 2023-ban, mert látok benne fantáziát. A következő évösszegzőben majd bővebben írok erről és a tapasztalataimról.

Íme még néhány meghatározó gondolat, ami hatott rám 2022-ben:

„Van úgy, hogy az ember százszor, ezerszer lát valamit, mielőtt valóban meglátja.”

„Boldogság az, ha amit gondolsz, amit mondasz, és amit teszel, összhangban vannak egymással.” Ghandi

„Csak egy gondolatnyira vagy attól, hogy megváltoztasd az életed.” Dr. Wayne Dyer

„Boldogság az, ha amit gondolsz, amit mondasz, és amit teszel, összhangban vannak egymással.” Ghandi

„Az ember értékét nem az esze, a műveltsége, nem a hatalma vagy a tehetsége, hanem a lényéből áradó melegség minősíti. Vagyis a szeretetnek behunyt szemmel is érezhető jelenléte. „
Müller Péter

Ezekkel a gondolatokkal lezárom az Évösszegző 2022-öt.

A személyes évértékelőmet pedig holnap fogom még megcsinálni, és az nem lesz publikus. Bár igaz, hogy a legtöbb dologról beszámolok itt és a közösségi média felületeimen. Azért egy kis belső önvizsgálat még rám fér.

Így most nem marad más hátra, mint egy szívből jövő jókívánság:

Egészségben, szeretetben, harmóniában gazdag
és boldogsággal teli új évet és természetesen DXN sikereket kívánok!

BUÉK 2022
Faragóné Keserű Judit DXN

2023-ban velünk tartasz?
Itt tudod megtenni az első lépést:

Vannak kérdéseid?
Keress meg bátran az elérhetőségeimen!

error: A tartalom jogvédett. Ne másold!