Még májusban írtam először erről a táborról. Most pedig már az átélt élményeinket tudom megosztani veletek.

Mi néhány nappal a hivatalos program előtt érkeztünk Dubaiba, hogy felfedezzünk új helyszíneket, ahol korábban még nem voltunk. (2017-ben jártunk itt először egy DXN jutalomúton.)

Már a Ferihegyi reptéren ért egy meglepetés bennünket, mert találkoztunk egy magyar mém-hírességgel, Arató Andrással, vagy ahogy többen ismerik, Hide the Pain Harolddal. Ugyanazzal az Emirates járattal repültünk Dubaiba.
Nagyon kedves és kommunikatív ember, egy élmény volt a találkozás.

Készítettem is egy mém-et az imgflip.com generátorral.

A hozzáírt szöveget pedig megtalálod a Facebook oldalamon.

A ganoderma kávét, pedig itt.

Az első 3 éjszakát a The First Collection Business Bay Hotelben töltöttük.

Már hónapokkal előre megvettük a jegyeket az alábbi helyekre:

  • A jövő múzeuma (pontos időpontra kellett menni)
  • Aura Skypool (pontos időpontra kellett menni, napfelkeltére, 6-9 között lehettünk ott)
  • Dubai Frame – adott napra szólt a jegy, bármikor érkezhettünk.

Emellett voltunk a

  • Soluna Beach Clubban úszkálni.
  • Wings of Mexico szobornál.
  • Tovább sétáltunk a Burj Parkban.
  • Bementünk a Dubai Mallba, megnéztük a híres benti vízesést.
  • Végül pedig a zenés táncoló szökőkutat.

Aztán 1 óra alatt hazasétáltunk a hotelünkhöz.

A videóban ízelítőt kapsz ezekből is.

 

 

 

 

A sok élmény után pedig mentünk a DXN Dubai irodába,

ahonnan transzfert ígértek nekünk a tábor helyszínére.

Találkoztunk ismerősökkel, vásároltunk DXN termékeket, és megittunk egy-egy üveg Morinzhit, aminek felvételét utána be is tettük a Daily Morinzhi Facebook csoportba. Én stílusosan „I am a big fan of Daily Morinzhi” pólómban voltam.

A busz először elvitt bennünk a DXN helyi gyárába, ahol a DXN termékek összeállítása történik. Sok gép még be volt csomagolva, most fog indulni az igazi üzem.

Jó kis védőfelszerelésbe kellett beöltözni mindenkinek.

20-30 perces buszos utazás után

megérkeztünk a Lapita Dubai Parks and Resortsba,

ami egy varázslatos helyszín.

Különleges polinéz hangulatú szobák, mellettünk pedig vidámparkok, Legoland és mennyei, bőséges, svédasztalos étkezések.

Már többen itt voltak a magyar csapatból, és csapattársaink közül is. Vacsora után pedig sétáltunk egyet a melletünk lévő hangulatos Riverlandon.

Kattints a képekre a nagyobb méretért!

Mivel mi 1 éjszakával előbb érkeztünk, ezért járt a szállásunkhoz egy ingyenes belépő az egyik választott parkba. 

Így mi végül a Motiongate vidámparkba sétáltunk át.

A bátrabbak hullámvasútakra is felültek. (A legbátrabb Cathrin volt, aki a férjemmel az összesre, még a legijesztőbbekre is felült.)

Voltak igazán kedves, szórakoztató játékok is, amit mindenki nagyon élvezett.
Olyan különleges volt így 40-50-60 évesen is közösen vidámparkozni.

Délután pedig már kezdődött a tábor egy Marina hajózással, vacsorával a kivilágított felhőkarcolók látványával.

A következő nap délelőttjén volt egy top DXN vezetői találkozó, ahova a Gold Diamond és afeletti szintű vezetőket hívták meg. (Bár több országból alacsonyabb szintű vezetők is részt vettek.)

Ami igazán különleges volt, hogy a top DXN menedzsment tagjai is részt vettek az eseményen.

  • Az alapítő elnök, Dr. Lim
  • A vezérigazgató, Mr. Prajith
  • A marketing igazgató: Mr. Saleem.
  • A nemzetközi marketing igazgató: Mr. Jijith.

Először a DXN vízióját és fejlődési terveit osztották meg velünk. Utána pedig szabadon lehetett kérdezni. 

Igazán inspiráló volt részt venni ezen az eseményen, és az első sorból hallgatni végig, majd egy közös fotót készíteni.

 

 

 

 

 

Ez a DXN CAMP Dubai 2024 hivatalos videója.

Nagy megtiszteltetés, hogy én is feltűnök benne a nagy színpadon, mint előadó, és összefoglalót kapunk az élményekből.

Az előadásomat angolul meg tudod nézni a Facebook oldalamra feltöltött videóban.

A DXN Crown Ambassador Making Programme 2024 Dubajban nem csupán egy esemény volt, hanem egy különleges élmény, ahol a vezetővé válás, a közösség ereje és a nemzetközi összetartozás egyesült.

Ebben a hosszabb videóban részletesen is bepillantást nyerhetsz a DXN nemzetközi vezetőképző táborába: inspiráló beszédek, színes programok, megható pillanatok, csapatélmények, kultúrák találkozása, és minden, amit a DXN valóban jelent azoknak, akik ezt az utat választják.

Számunkra felejthetetlen volt ott lenni a férjemmel, a csapattársaimmal és több száz fantasztikus DXN taggal a világ minden tájáról.
Hónapokkal később is újraélem, mennyi mindent kaptunk, és mennyi minden vár még azokra, akik elkötelezik magukat, vezetővé válnak, és elindulnak a Crown Ambassadorrá válás útján.

Ha már tag vagy, ez a videó emlékeztet arra, mi minden lehetséges.
Ha még nem, talán most jött el az idő, hogy meglásd, milyen színes, értékes és élettel teli lehet ez az út.

Crown Ambassador Making Programme 2025 – Habibi come to Dubai

Ebben az évben Dubaiban volt a vezetői tábor – európai, afrikai és az Öböl-menti országok, valamint Üzbegisztán részvételével – többszáz (kb. 650) DXN taggal.

Ezt szeretnék még jobban kiterjeszteni és a világ minden részéről várnak DXN tagokat. Egy több ezer fős rendezvényt szeretnének tartani Dubaiban jövőre, 2025. december 11-14. között.

Amint lesznek részletek, akkor azokat majd közzétesszük. Addig is érdemes beírni a naptárba a dátumot – és érdemes néhány plusz napot is Dubaiban tölteni, mert nagyszerű élményekben lehet részed.

Dubai CAMP 2.0 2025
Faragóné Keserű Judit és Faragó István DXN ECD

Faragóné Keserű Judit és Faragó István

Legyél te is DXN csapatunk tagja!
Itt tudod megtenni az első lépést:

Vannak kérdéseid?
Keress meg bátran az elérhetőségeinken!

error: A tartalom jogvédett. Ne másold!