DXN Lengyelország 2022. november 19-20-án Varsóban ünnepelte az 1 éves születésnapját.

Még a török DXN tábor előtt kaptam egy felkérést a lengyel csapattól, hogy legyek az egyik nemzetközi előadójuk a novemberben megrendezésre kerülő vezetői hétvégéjükön Varsóban, amikor a hivatalos piacnyitás első évét is megünneplik. Akkor még úgy volt, hogy a férjem is velem tart, és igent mondtam.

Amikor a repülőjegy vásárlásra került sor mégis úgy döntöttünk, hogy egyedül csinálom végig, mert itthon most nagyobb szükség volt a férjemre.

Még soha nem repültem egyedül, mindig barátokkal, csapattal, vagy családdal utaztam.

Még (fő)iskolás koromban sokszor arról ábrándoztam, hogy majd én olyan “business woman” leszek, aki repülővel utazgat mindenfelé egyedül… Még néhány éve is eszembe jutott, hogy lám ez sem valósult meg, legalábbis nem így.
Ezért is különösen nagy izgalommal töltött el, hogy egyedül végigcsináltam.

Vonattal és busszal mentem Ferihegyre, aztán a LOT légitársaság közvetlen járatával Varsóba.
Budapestet enyhe esőben hagytuk el.

Mindössze 53 perc volt a repülés, ezt még én is kibírtam. 

Az első varsói élmények

A reptéren már várt a lengyel country manager, Mr. Hakan, akivel a török táborban már megismerkedtünk, és ismerősként köszöntöttük egymást.

Szinte egyszerre érkeztünk a reptérre a görög előadókkal, Pavlossal és feleségével, Nancyvel, akik több átszállással érkeztek a 24 fokos Görögországból a 0 fokos Varsóba. De a meleg fogadtatás így sem maradt el.

A szálloda, a varsói Sound Garden Hotel mindössze néhány perce volt a reptértől, így hamar megérkeztünk oda, és el is foglalhattuk a szobáinkat. Egy kicsi, de nagyon modern szobát kaptam, és külön öröm volt, hogy az ablaknál volt az ágyam, ahonnan másnap még a hóesést is csodálhattam.

Első este a közös vacsorán ott volt Anna Binek is, akinek köszönhetően a DXN elindult Lengyelországban, és a management többi tagjával együtt egy finom, beszélgetős, jó hangulatú vacsorán vettünk részt.

Szombattól pedig kezdődtek a programok.

Érkeztek a lengyel DXN tagok. Nagy öleléssel, mosollyal, szeretettel köszöntötték egymást.

Szombaton és vasárnap is tartottam angolul, 1-1 fordítással együtt kb. 50 perces előadást a nemzetközi és az online üzletépítésről. Nem csak történetek, érzések, hanem szakmai, gyakorlati útmutatás is volt benne bőven.
Egy kiváló tolmács fordított angolról-lengyelre. Most éreztem át, hogy mekkora jelentősége van ennek is, hogy jól értsenek, és szépen, élvezetesen adják át mindazt, amit megosztok velük.

Pavlos pedig 3 előadásával felélesztette a tüzet a csupaszív lengyel csapatban.
A szombat esti gálavacsorán is jót ettünk-ittunk és sokan táncoltak is.

Majd a vasárnapot egy Sunya meditációval indítottuk, amire én is becsatlakoztam az új kimonómban, és megosztottam néhány tapasztalatot a gyakorlatokkal kapcsolatban.

DXN Lengyelország első születésnap gála vacsora<br />

Az előadások sorát Nancy zárta. Szeretettel, őszintén mesélt a történetükről, és hogy mit jelent számukra a DXN, és hogyan tudnak segíteni másoknak.

Majd egy-egy ajándékcsomaggal köszönték meg az előadóknak a munkájukat.
Polska feliratú kávés poharat, alátétet, vászontáskát és könyvjelzőt kaptunk. (Én itt már átöltöztem az utazós ruhámba, mivel a szobánkat el kellett hagyni, így minden bekerült a kisbőröndbe. )

Ezután minden résztvevő megkapta az oklevelét, amit én is aláírtam és sok szép tombola ajándékot sorsoltak ki a résztvevők között (legalább a fele csapat kapott nyereményt), a fődíj pedig egy tablet volt. Bárkinek is a nevét húzták, mindenki tapsolt, és örült a másik örömének, sikerének.

Csodálatos embereket ismertem meg.

Aki tudott angolul, velük még beszélgetni is tudtam a szünetekben, és volt aki segített néha a fordításban is, hogy másokkal is tudjak beszélgetni.

A fenti rövid kisvideók mellett egy hosszabb összefoglaló videót is készítettem az élményekről, amit a lengyel központnak és tagoknak is átadtam használatra.

A szálloda közel volt a reptérhez, így már nem vállatam, hogy beutazzunk a belvárosba, így ez a része most kimaradt. De nem is bánom, mert szeretnék még visszajönni a családdal, és egyszer Gdanskba eljutni is nagy álmom. Ott van a helyi iroda, és Anna Binek szerint az a világ legszebb helye.

Annának köszönhetően indult el a DXN Lengyelországban, és sokáig kizárólag ő gondoskodott a termékellátásról, míg végül hivatalosan is megnyílt a DXN iroda.

Ez a hétvége a DXN Lengyelország csapatával nagyon sokat adott nekem.

Annyi szeretetet, gondoskodást, kedvességet és gondolatformálást is kaptam, és jó érzés, hogy én is adhattam.
Örülök, hogy ott lehettem, hogy igent mondtam, és vállaltam a kihívásokat, mert minden percét élveztem, és a következő időszakot is egész más lesz ilyen nagy pozitív töltettel megélni, és aztán vasárnap este csodás volt az otthoniakat megölelni.

DXN Lengyelország 1 éves születésnap
Faragóné Keserű Judit és Faragó István EGD Kapcsolat

Már harmadik alkalommal voltam Lengyelországban, de eddig a Krakkó – Zakopane vonalon nem jutottam tovább.

A mostani rendkívüli élmények elmélyítették bennem, hogy szeretnék még visszatérni, és a jelenleg 67 fős lengyel csapatunkat tovább bővíteni aktív vezetőkkel.

Legyél te is DXN csapatunk tagja!
Itt tudod megtenni az első lépést:

Vannak kérdéseid?
Keress meg bátran az elérhetőségeinken!

error: A tartalom jogvédett. Ne másold!