Eddig 6 Európai DXN Vezetői Táborban vettünk részt, sokszor a gyerekekkel együtt, és nagyszerű élményt adtak számunkra az értékes előadások, valamint megismerni új országokat és DXN tagokat.

 

🇬🇷  1. – 2013 – Görögország – Thessaloniki
🇧🇬  2. – 2014 – Bulgária – Pravets (gyerekekkel)
🇪🇸  3. – 2015 – Spanyolország – Barcelona (gyerekekkel)
🇮🇹  4. – 2016 – Olaszország – Garda-tó (gyerekekkel)
🇭🇺  5. – 2017 – Magyarország – Siófok
🇸🇰  6. – 2019 – Szlovákia – (gyerekekkel)
🇹🇷  8. – 2022 – Törökország – Antalya


Nagyon vártuk a 8. Európai DXN Vezetői Tábor élményeit Antalyaban!

De amiben végül részesültünk az minden képzeletet felülmúlt. Ebből szeretnék most átadni nektek.

Antalya mindössze 2 órányi repülőútra van Budapesttől, és milyen jó, hogy van közvetlen járat. (Bár voltak, akik Bécsből indultak, vagy átszállásos járatot választottak.) A reptéren már vártak bennünket DXN felirattal, és kisbusszal vittek a hotelbe, ami kb. 1 órányira volt.

Az autó érdekessége volt, hogy a 2×3 fős ülések egymással szemben helyezkedtek el, így jókat tudtunk beszélgetni.
Szép tájakon mentünk, aztán egyszer csak bekanyarodtunk a szállodához.

A helyszín tökéletes választás volt, a Sherwood Exclusive Kemer Hotel – Ultra all inclusive ellátással

A szálloda előterében külön pult volt kialakítva a DXN tagok számára és egy nagy kivetítőn láthattuk az eddigi táborok élményeit. A papírok kitöltése után felpattantunk egy kisautóra, ami bőröndjeinkkel együtt elvitt a szobáinkhoz.

Közben már sok ismerőssel találkoztunk, jó volt köszönteni egymást és együtt rácsodálkozni a szálloda komplexum szépségeire.

Amikor jelentkeztünk a táborba még nem is gondoltuk, hogy ilyen exkluzív kiszolgálásban lesz részünk.

Igaz, hallottam már Törökország all inclusive szállodáiról, de most saját bőrünkon tapasztalhattuk meg mit is jelent ez.

A mennyei svédasztalos étkezésnek már csak a látványa is magával ragadott, amiből egy kis ízelítőt kaphatsz ebből a videóból.
Én legjobban a sokféle zöldségnek örültem, és ami még jobb, hogy annyira jó íze volt mindennek, ezek tényleg nem mű ételek.

Reggel-délben-este válogattunk ebből a széles kínálatból, és napközben is lehetett enni pizzát, fagyit, akár sushit is és koktélokat is fogyasztani, mindezeket ingyen.

Az előadások kávészüneteiben pedig a finomságok mellett DXN kávét és alma enzim italt is fogyaszthattunk.

Ebben az összefoglaló videóban ízelítőt kaphatsz ezekből is:

Faragóné Keserű Judit és Faragó István EGD Kapcsolat

Legyél te is DXN csapatunk tagja!
Itt tudod megtenni az első lépést:

Vannak kérdéseid?
Keress meg bátran az elérhetőségeimen!

error: A tartalom jogvédett. Ne másold!