Ahogy 2014. óta minden évben, ezúttal is 2 főre minősültünk a DXN jutalomutazás ITSI 2018 programjára.
Ez azt jelenti, hogy ingyen – a munkánk és eredményeink jutalmaként részt veszünk a DXN 25. születésnapján Kuala Lumpurban.
Majd Szingapúrban a Royal Caribbean hajójára szállunk és 4 éjszakát töltünk rajta érintve Penangot és Phuketet, majd végül Szingapúrban is eltöltünk egy napot.
A lent látható lista szerint Európában az 5. legnagyobb utazási pontszámot értük el.
Nagy várakozással néztünk elébe, különösen, hogy több csapattársunkkal is találkozunk Kuala Lumpurban, akik egy másik utazási program keretében, a farm látogatás után a születésnapra is jönnek.
Az ő indulásukkor készült ez a kávés videó:
A fényképek mellett rövid kis videókat is készítettem a DXN Jutalomutazás ITSI 2018 eseményeiről, amit 1-1 nap összefoglalójaként raktam össze. Ezek nagyon jól átadják az élményeket.
-
- a gyönyörű Sunway Resortban került megrendezésre, ahol több ezer DXN tag közösen ünnepelt.
- Utána sushit ettünk,
- Majd felmentünk a KL Toronyba, hogy fentről is megcsodáljuk Kuala Lumpur esti fényeit.
- Végül a Petronas Ikertornyoknál készítettünk közös fotókat. Micsoda nap volt!
Elutaztunk Szingapúrba, hogy megkezdjük a Royal Caribbean Voyager of the Seas hajón ezt a különleges utazást.
Ez már a 3. hajóutunk mégis egészen más, hiszen most igazi forróság volt odakint és igazán nyugodt vizeken „eveztünk”, egyáltalán nem éreztük, hogy vízen megyünk.
Kuala Lumpurban csak alig néhány órát aludtunk, mert hajnalban indult a busz Szingapúrba.
Ahhoz, hogy bejussunk az országba egy komoly ellenőrzésen kellett átesnünk, de még éppen időben odaértünk a hajóhoz.
Az étkezési lehetőség pont arra az egy órára szünetelt, így hatalmas öröm volt, hogy a kabinunkban volt vízmelegítő, és egy ilyen fárasztó utazás után elég éhesen, az a kávé elképesztő sokat jelentett nekünk.
Na, és a látvány…
A csoportfotók után egy rövid látogatás tettünk a Kek Lok Si templomban, majd felmentünk siklóval a Penang Hillre.
Ami különleges volt még, hogy a taxi sofőrünk nagyon kedes ember volt és járt már Budapesten is, és mesélt az ottani élményeiről is.
Thailföldön egy finom kávé igazán feldobta a hangulatot, és még más is…
Thaiföld után egész nap a tengerjáró hajón vagyunk, haladunk Szingapúr felé, és ilyenkor van időnk beszélgetni, lazítani és közösen kávézni.
Jane Yau „férfi koszorúban” is szívesen megosztja velünk, hogy mennyire szereti a DXN kávét, annak hatásait és a DXN családját!
A videó első része ne tévesszen meg senkit, ez nem a napi sörös videónk különkiadása. De a későbbiek miatt fontos bemutatni ezeket a közös pillanatokat is.
A nagy utazás legvégén még Szingapúrban eltöltöttünk egy napot. A Singapore Flyerre való felszállást pont a naplementére időzítettük, így egy kicsit még várnunk kellett, addig felfrissítettük magunkat.
Majd fantasztikus élményben volt részünk, ahogy lement a nap, és a fények folyamatosan felgyulladtak, és mi együtt éltük át a csodálatos látványban gyönyörködve – egy finom kávét elfogyasztva, ilyen jó társaságban ezt az élményt.
Íme a hivatalos videó a hajóútról:
Sok különleges élményben van évek óta részünk, mert a DXN mellett döntöttünk.